Másnap a szokottnál kicsit nehezebben keltem fel, de ezen már meg sem lepődtem. Semmi kedvem volt sehova se menni. Mégis kikeltem az ágyból és ugyanolyan monoton módon, mint minden reggel, lezuhanyoztam, rendbeszedtem magam, aztán felöltözködtem. Egy falatnyi rövidnadrágot és egy bő pulcsit húztam. A kardigán természetesen nem a sajátom volt, de pont ezért vettem fel. Hajam kicsit nemtörődöm módon, kicsit kócosan is, de kontyba fogtam, szemeim elé napszemüveget tettem. A kardigán kenguru zsebébe eltettem telefonomat, némi pénzt, majd miközben fejhallgatón keresztül zenét kezdtem el hallgatni, kimásztam az ablakon.
Eszembe sem volt iskolába menni, viszont mivel muszáj valamit vinnem, hogy elkerüljem anyám behívását, ezért a sulisok által kedvelt dokihoz fordulok. Megint. Elég sokszor megyek el hozzá, mikor egy-egy próba vagy verseny után túlságosan is hulla vagyok, vagy hogyha valami más miatt nem akarok bemenni. Ez a mostani is a más kategóriába fog tartozni.
Mivel a magánrendelő nem volt messze, hamar odaértem. Rajtam kívül még néhány másik diák volt és egy anyuka a kislányával. A lány lábán, már így kora reggel, egy hatalmas horzsolás éktelenkedik, kezein úgy szintén több helyen feljött a bőr. A váró sarkába ültem le, nekidőlve a falnak, becsukva szemeim.
Egészen addig várok, míg csak én maradok. Az utánam jövőket magam elé engedtem, s csak vártam. Szerettem volna, ha nem kell elsietnem semmit, hisz pontosan tudtam, hogy rá fog kérdezni, hogy most miért nem óhajtok bemenni az iskolába. Egyszerűbb volt úgy, hogyha megvárom az ebédszünetet, mikor rám ér. Hát igen, nem ez az első ilyen eset, már komplett haditervvel jövök mindig.
Mikor elérkezik a szünet, az asszisztens kikíséri az utolsó beteget, majd körbenéz, hogy van-e még valaki, vagy mehetnek ebédelni. Mikor meglát engem, egy pillanatra elmosolyodik, aztán felsóhajt. Miközben ráakasztja a kilincsre az ebédelni vagyunk, majd jövünk témájú táblát, addig én nyakamba csúsztatva a fejhallgatót, leveszem szemüvegemet. Mint mindig, kicsit most is furcsán érzem magam. Általában magam próbálom meg megoldani problémáimat, vagy valamelyik társammal megbeszélem. Mégis gyakran kötök itt ki, s árulok el olyan dolgokat is, amiket másoknak nem. Nem sokkal később az asszisztens megint kijön, kezével barátságosan int nekem.
- Menj csak be nyugodtan, a doktor úr már hiányolt - mondja nekem mosolyogva. Aprót bólintva engedelmeskedem. Odabent Lee doktor már ebédjét fogyasztja. Mégis, mikor meglát, arcán mosollyal teszi le villáját és áll fel száját megtörülve, hogy üdvözölhessen. Félszegen lépek oda hozzá és fogok vele kezet. Félig hivatalos, félig barátian szoktunk viselkedni egymással, s néha még furcsa.
- Rég láttalak, hogy vagy? - kérdezi barátságosan, miközben hellyel kínál. Miközben leülök, elgondolkozok, hogy mi lenne a legmegfelelőbb válasz.
- Voltam már jobban is - mondom végül, mire érdeklődve pillant rám. Aztán felém tol egy doboz zsebkendőt és egy tányéron két fánkot. Elmosolyodom a gesztuson, majd elkezdem neki mesélni, hogy az utóbbi pár napban mi volt velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése