Mikor véget ér az utolsó órám is, arcomon nuku életkedvvel várom meg, míg az új lány összeszedi cuccait. Lulu arcán mosollyal néz rám, bizonyára szórakoztatja a tény, hogy a lányt kell kísérgetnem. Engem annál kevésbé. Mikor a lánynak végre sikerül összeszednie magát és odasétálni hozzánk, Luhan felé fordulok.
- Mond meg a többieknek, hogy nincs lazsálás. Készülnünk kell mindkettőre. Attól még, hogy én nem vagyok ott, még táncoljatok. Kai meg hozza el a porokat. Amint odaérek, gyűlést tartok és ajánlom, hogy mindenki legyen ott. Főleg Min - mondom a fiúnak, végén elkomoruló arccal.
- Értettem főnök - sóhajt fel a fiú, becenevemre pedig megrándul arcom. Csak azért, mert Taeyang rám bízta a bandát, míg ő kint van tanulni, még nem lettem főnök. - Megyek, megpróbálom elcsípni Kait - mondja, majd könnyedén megpuszilva homlokom, kifordul a teremből. Ő sem törődik a másik lánnyal, s én is igyekszem figyelmen kívül hagyni. Mégis, mikor a fiú eltűnik, kelletlenül fordulok hozzá. - Végigmegyünk, megmondom, mi micsoda, aztán lelépek. ne várj tőlem túl sokat - tudatom vele, majd zsebre téve kezeimet el is indulok. Nem mondanám, hogy olyan hű de ráérősen járjuk a folyosókat, de engem nem érdekel. Ha többet akar, majd megkér mást, hogy vezesse körbe. Néha rábökök egy.egy teremre és megmondom, hogy az melyik, de kb semmi több. Megkönnyebbülök, mikor kiérünk a kapuhoz. Táskám megigazítva indulok el a raktár felé, majd mikor eszembe jut, hogy lehet el kéne köszönni, csak lustán felemelve kezem intek. Nem akarom, hogy a végén még beköpjön a tanárnál, hogy nem voltam valami szívélyes vele. Hmpf... Órámra pillantok, majd miután fintorogva tudomásul veszem, hogy hány óra, majd táskám átvetve nyakamon elkezdek futni. Túl sok időm ment el erre a libára. Mindenesetre remélem, hogy addig a többiek követték kéréseimet és gyakoroltak. Ha nem, hiszti lesz. Úgyis rossz kedvemben vagyok és gyanítom csak egyre rosszabb lesz. Még mindig nem tudom, mit szóljak Min döntéséhez. Tudom, milyen szerelmesnek lenni,d e hogy pont az ellenségünk csapatából... Ez sértő számomra. És zavar is a dolog. Főleg az, hogy a verseny előtt nem sokkal jelenti be.
Mikor befordulok a raktárhoz vezető kis sikátorba, már látom is Kai kreativitásának nyomait. A falakon különböző nagyságú színes pacák vannak, a föld úgyszintén szivárványszínű. Ahogy haladok tovább, hirtelen por lep be engem, a fiúk szerencséjére kék. Ha rózsaszínnel tették volna, már végük lenne. Köhögve próbálok látni valamit a nyamvadt portól, s igyekszem kidörzsölni szememből is.
- Bocsi, nem volt szándékos - mondja Yunho, s érzem, hogy nekem dob valami puhát. Reflexszerűen kapom el, s kezdem el vele arcomat törölgetni. Mivel az anyagnak erősen U-know illata van, gyanítom, hogy ez a fiú trikója. Mikor sikerül végre látnom is, szembetalálom magam öt félmeztelen fiúval, akik csakugyan magukon viselik a portánc nyomait.
- Sziasztok. Hogy haladtok? - kérdezem, miközben előrehajolva kirázom hajamból is a port.
- Megmutatjuk - jelenti ki Kai lelkesen.
- Itt? - kérdezem, értetlenül széttárva kezemet a szűk sikátorban.
- Akár - vonja meg vállait a fiú, majd kezét feltartva vigyorogva arcomba fúj egy jó adag port. Ezúttal rózsaszínt. Kiabálva vetem magam a fiú után, aki kacagva fut el előlem. A többiek nevetve követnek minket. A hangulat jócskán lecsökken, mikor belépek az épületbe és szinte rögtön szembetalálom magam Minnel. A többiek abbahagyják, amit eddig csináltak, s körénk sétálnak. Annyiszor végiggondoltam, hogy mit fogok kérdezni tőle vagy mondani neki, mégis... Most, hogy így szemtől szemben állunk, egy sem jut az eszembe.
- Sajnálom - mondja végül a lány, megtörve a feszült csendet. Állja fürkésző tekintetemet, de látom, hogy ajkai megremegnek, s szemeibe könnyek készülnek gyűlni. Nem tudom, mit mondhatnék. És azt sem, hogy mit érzek most. Haragot? Miért haragudnék rá, hogyha boldog így? Utálatot? Szíve joga azt szeretni, akit szeretne. Csalódottságot? Mások is léptek már le, voltak, akik szó nélkül. De mégis... Mi az a rossz érzés, amit érzek?
- Nem kell - felelem nagy sokára, mire többekből döbbent reakciót váltok ki. Minnek is elkerekednek szemei, s kicsordulnak könnyei.
- De miért nem? Miért nem utálsz? Nemsokára flash mob, utána verseny, és én itt hagylak titeket? Miért nem kiabálsz velem? Miért nem ütsz meg?
Hangja mintha kicsit hisztérikus lenne, s látom rajta, hogy teljesen összezavartam. Én magam is csak homlokom tudom ráncolni. Tényleg miért vagyok vele ilyen empatikus. Elgondolkodva dörzsölöm meg nyakamat, közben ahogy nyakláncomhoz érek, megvilágosodok. Hát persze... Ő legalább kapott egy esélyt a boldogságra. és már azt is tudom, hogy miért nem utálom döntéséért. Tudom jól, milyen, hogyha elszakítanak szerelmedtől és nem akarom, hogy neki is meg kelljen tapasztalnia.
- Eddig én sem tudtam. Aztán rájöttem. Ha van esélyed a boldogságra, akkor használd ki - mondom vállam megvonva. Teljesen még én sem értem. - Viszont arra kérlek, hogy ne használd ki azt, hogy tudsz rólunk kb mindent. Vedd inkább úgy, hogy ez az egész meg sem történt és legyél boldog, oké?
Meg sem várom válaszát, utat törve a többiek között kisétálok a raktár hátuljához. Ez az oldal van a folyó felé, melynek partjára én most leülök, kapucnimat fejembe húzva. Rájöttem, hogy amit Min felé érzek, az a féltékenység egy formája. Ő boldog lehet, miközben a másik csapatnál talán a táncolást is folytathatja. És én mit tudok? Várni, hogy egyszer talán tényleg visszatér, ahogyan azt oly sok éve megígérte, közben azokkal táncolva, akik anno miatta gyűltek ide.
- Hiányzik? - kérdezi egy megértő hang, s Yunho telepedik le mellém. Felhúzom térdeim, s átkarolva őket megtámasztom államat. Hogyne hiányzona. Szeretem őt, s egyre csak várom vissza. Akár hiába, akár nem...
Arcomon egy könnycsepp folyik végig, s bár évek óta nem sírtam, most mégsem tudom abbahagyni. Yunho ölelésébe húz, s miközben hátamat simogatja, finoman ringatni kezd.
- Vissza fog jönni - súgja nekem nyugtatóan. Én is ebben reménykedek, de mikor?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése