Kedvtelenül kelek ki az ágyból, és indulok el a zuhanyzó felé. Gyorsan végzek, majd felveszem az aznapi ruhámat. Az egyszerűre esett a választásom a laza helyett, hisz ki tudja, milyenek ezek az amerikaiak, koreai létemre így is meg fognak bámulni.
Időben indulok el, míg az utcákat járom, egy pékséget keresek. Miután megtalálom, betérek, és kikérek magamnak két pogácsát. Út közben elmajszolom az egyiket, a másikat pedig visszarakom a táskámba.
Becsengetés előtt öt perccel érek be a terembe, kisebb útbaigazítás után. Az ajtó felőli padsor ötödik padját foglalom el, unottan veszek ki a táskámból egy füzetet. Ha jól emlékszek, akkor matekkal kezdünk.
- Szia, te vagy az új lány, igaz? - kérdezi tőlem az előttem ülő lány. Kék szemei, és barna haja mind hazugság. A kontak lencséje nem takarja el tökéletesen a zöld szemét, a barna festék felett pedig látni lehetett a vörös lenövését. Az arca szeplős lehet, de a tonna smink alól nem látni.
- Igen - vetem oda.
- Mióta beszélsz angolul? Honnan jöttél? Hogy hívnak? Hogy tetszik Miami?
A túl sok kérdésbe még a fejem is megfájdul. Hihetetlen, hogy már az első napon így lefárasztanak.
- Mimi vagyok - válaszolom hanyagul. Remélem veszi a lapot, és lekop rólam.
- Honnan jöttél? - kérdezi ismét.
- Ázsiából. Ha nem látszana...
- De azon belül?
- Nem Kínából, megnyugtatlak. És Ázsiának nincs fővárosa, ugyanolyan kontinens, mint Amerika. Országokkal, tudod.
- Komolyan? - kérdezi elkerekedett szemekkel.
Ő most vagy tökéletes színésznő, és engem ugrat, vagy ennyire tudatlan.
Visszanyelem a csípős beszólásomat, és egy arany vigyort varázsolok az arcomra.
- Igen. Korea is ugyanúgy Ázsiában van.
- Korea? Ők csinálják a...
- Samsung gyártmányokat.
- A mosogatógépünk is olyan! - mondja lelkesen, és szinte csillognak a szemei. Nem, ő tényleg hülye...
- Akkor van egy koreai háztartási gépetek.
- De itt vettük Miami-ban, és... - Nem tudta befejezni, mert egy lány veti le magát a mellettem lévő padba.
- Tif, inkább dugulj el - szólal meg a szőkeség.
- Jó reggelt Amber - feleli a barna lány, mintha meg sem hallotta volna Amber mondatát.
- Szóval te vagy az új lány - fordul felém, és hosszasan végigmér.
- Igen - sóhajtok nagyot.
Szerintem ha azt mondanám, hogy fél éve idejárok se esne le nekik.
- Édesapámnak vannak koreai ingatlanjai, minden nyáron megyünk oda nyaralni - mondja hirtelen.
- Szuper.
- Látom te sem vagy olyan, akivel lehet beszélni - megvonja a vállait, majd előre fordul. Szerencsére a tanár is belép a terembe, így már nem kell félnem, hogy még valaki hozzám szól.
Tudomást sem véve rólam folytatja az anyagot. Mi már egy fél éve vettük ezt, így könnyű dolgom van.
Hirtelen egy lány esik be az ajtón. Elég lekezelő stílusban beszél a tanárral, ami egyfelől tetszik nekem, másfelől kicsit csodálkozom, hogy itt megengedik ezt a hangnemet.
Az óra hátralévő felében a füzetembe jegyzetelek, majd a kicsengő szinte megváltást jelent számomra. A diákok, mint egy marhacsorda, egyszerűen bevágják a cuccukat a táskába, és kirohannak a teremből. Én csak szépen lassan pakolászok, amikor odahív magához a tanár.
- Ő itt Oh Mi Sook. - mondja, miközben a másik lány végigmér. Ő volt az a lány, aki késett.
- Felőlem - dünnyögi. - Órák után találkozunk, én most rohanok. További szép napot tanárnő! - fejezte be egy mosollyal, majd kirohant az ajtón.
Kedves fogadtatás, nemde?
- Remélem hamar be fogsz illeszkedni - néz rám egy pillanatra, majd mint aki jól végezte dolgát, kisétált a teremből.
Nagyot sóhajtva indulok el én is. A táskámból előhalászom az órarendem, és kikeresem rajta a következő órám helyszínét. Lassan indulok el, néha a termek számát nézve, néha a papírra pillantva. Csak most ismerkedek az órarenddel, és kis boldogság önt el, hiszen nem lesz nehéz, nincs semmi zsúfoltság.
- Hé, új lány, nem arra van a terem! - hallom meg a nem túl kedves hangot mögülem.
- Van nevem is - fordulok azonnal vissza.
- Itt annak van neve, aki kiérdemli - feleli Amber.
- Ha te mondod - vonom meg a vállaimat, és ismét elindulok. Gondolhattam volna, hogy ennyivel nem tudom lerázni.
- Ha szépen kéred, megmutatom, hol leszünk - szólal meg ismét, de már sokkal közelebbről. Teljesen beért engem, olyan, mintha a sarkamban lihegne.
- Azt hiszem, boldogulok egyedül is. - Leállok, és komolyan a szemébe nézek. Ennél egyértelműbben talán nem is fogalmazhatnék.
- Mimi, már mindenhol kerestelek. Gyere, megmutatom, hol leszel - jelenti ki hirtelen egy ismeretlen hang, aki a vállaimat is átkarolja, és elhúz onnan.
- Te meg ki vagy? - Azonnal elhúzódom tőle, amint befordultunk az egyik sarkon. - És honnan tudod a nevem?
- Adam vagyok, az iskola...
- Várj, kitalálom. Az a stréber, aki mindig, mindent tud mindenkiről, és bár minden pletykát tud, senki nem barátkozik vele.
- Nos... igen, így is lehet fogalmazni.
- Király. Akkor meg is mutathatod a 213-as termet - mondom lemondóan. Inkább egy névtelen, de kedvesnek kinéző fiú, mint a barbie babák.
- Rendben. Akkor az a lány, akivel beszéltél, Amber lenne...
Olyan hosszú ismertetőbe fogott bele, amiből én semmit nem hallottam meg, de a terem elé érve mosolyogva fordulok felé.
- Köszi, hogy megmutattad - szólok közbe, majd bemegyek. Ismét elfoglalom a helyem, és nézem, ahogyan beözönlenek a terembe az osztálytársaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése